Igazam van, vagy azt keresem, hogyan lehetek igaz?

Annyira sokszor és könnyen gondolom, hogy igazam van! És még élvezem is az érzést! Hiszen arról van szó, hogy nagyszerű vagyok, másoknál jobb… De honnan származik ez a hozzáállás? A szívem az oka, mert elbukott és összetört.

Az a gondolat, hogy igazunk van, abból a hitből táplálkozik, hogy az emberi ész képes tökéletes törvényeket, irgalmat és igazságosságot létrehozni. Pedig az ember nem így működik! Ha nem a valódi Igazsághoz és Tekintélyhez viszonyítunk, tulajdonképpen szinte bármilyen gondolat vagy tett helyesnek tűnhet.

József példája (Máté 1:19) tökéletesen bemutatja, hogy is jut el az ember onnan, hogy igaza van, oda, hogy igaz próbál lenni. A zsidó törvények lehetővé tették volna számára, hogy Máriát megköveztesse. Kedves emberként viszont „végiggondolta magában”, hogy titokban elbocsátja a jegyesét.

Isten azonban álomban szólt hozzá, József pedig engedelmeskedett, és feleségül vette Máriát. Nem a törvényt követte, pedig igaza lett volna, hanem a valóban igaz utat választotta.

Minden élethelyzetben reagálhatok úgy, hogy azt gondolom, igazam van, vagy úgy, ahogy mások tanítottak. Ha viszont Istenre figyelek, akkor a valódi igazságot választom, ahogy József tette.

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” (Máté 5:6 – UFO)

Csatlakozz hozzám ezen a héten is! Törekedjünk a tisztességre, a valódi igazságra!

 

Veletek együtt az úton,
Bob Snyder/Győri József