Örökkévalóság a szívemben

„…az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta…” (Prédikátor 3:11 – UFO)

Mit jelent az, hogy a szívemben örökkévalóság van? Ez elsőre annyira természetellenesen hangzik, vagy akár azt is mondhatnánk, hogy olyan, mintha elmenekülnénk a „valódi világból”. De vajon lehetséges-e, hogy Isten az én valóságomat saját magamnál és a jelenlegi, átmeneti világnál nagyobbnak tervezte?

Milyen furcsa, hogy meg tudom érteni a matematikát, más tudományokat, ugyanakkor Isten akaratát, és a számomra elkészített útját csak nagyon részlegesen értem. Miért lehet ez így? Talán azért, mert a saját értelmemre támaszkodom.

Jézus arról beszél, hogy igen különleges tanítóra van szükségem ahhoz, hogy az örökkévalót, a láthatatlant megértsem. Ez a tanító pedig nem más, mint a Szentlélek.

„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (János 14:26 – UFO)

 

A lelki/szellemi érzékenységem, felismerésem attól függ, hogy vajon mennyire akarok odafigyelni a Szentlélekre, és akarok-e tanulni Tőle. Az eredmény pedig?

„Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (Zsoltárok 16:11 – UFO)

 

Csatlakozz hozzám! Éljünk az örökkévalóság realitásában!

 

Veletek együtt az úton,
Bob Snyder  / Győri József
Eredeti angol  verzió: https://www.ihsglobal.org/founders-blog/view/1729/eternity-in-my-heart