Éhség és szomjúság az igazságra versus elégedettség a kevesebbel

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” (Máté 5:6 – UFO)

Az éhség és a szomjúság meglehetősen erős hatással vannak rám. Az ingerület a hipotalamuszba, abba az agyi központba jut, amelyik ezeket a sóvárgásokat kontrollálja. Ezt követően pedig dönthetek, hogy egészséges táplálékkal lakom jól, vagy pedig valami értéktelenebbel elégszem meg.

Az Isten iránti lelki/szellemi sóvárgásom is hasonló hatású. A szívem olyan kiteljesedésre és az életben olyan jelentőségre vágyik, amelyet kizárólag Isten tud megadni. Mégis megelégszem gyakran ennél sokkal kevesebbel is. Előfordul, hogy ami jónak látszik, az valójában rossz.

Susannah Wesley, aki John és Charles Wesley édesanyja, pontosan értette, hogy is van ez, amikor ezt mondta:

Mindaz bűn számodra, ami
–        gyengíti az értelmedet,
–        gyengíti a lelkiismereted érzékenységét,
–        elhomályosítja számodra Isten érzékelését,
–        a tested hatalmát az értelmed fölé tolja,
–        elveszi a kedvedet a lelki/szellemi dolgoktól.

Mindez tehát bűn, függetlenül attól, hogy mennyire ártatlannak tűnik.

Számítanak a döntéseim! Megelégszem a silánnyal, a kevesebbel? Csatlakozz hozzám, és válasszuk a legjobbat!

Veletek együtt az úton,
Bob Snyder/Győri József

Eredeti angol verzió: https://www.ihsglobal.org/founders-blog/view/1694/hunger-and-thirst-for-righteousness-vs-satisfaction-with-less